Jan Jouke Flokstra újra csatlakozik a magyar korfball szakmai programjához
A Magyar Korfball Szövetség örömmel jelenti be, hogy Jan Jouke Flokstra ismét csatlakozott a magyar korfball szakmai programjához.
Jan nem ismeretlen a hazai korfball közösség számára, hiszen korábban már dolgozott a magyar válogatottak mellett. Legutóbb 2019-ben volt tagja a magyar U21-es válogatott szakmai stábjának, most pedig újra aktív szerepet vállal a sportág hazai fejlesztésében.
A holland szakember elsősorban a felnőtt válogatott szakmai munkáját segíti Hack Barnabás szövetségi kapitánnyal együttműködve. Emellett kiemelt feladata lesz az utánpótlás-válogatottak hosszú távú szakmai stratégiájának kidolgozása és rendszerbe szervezése, amely a következő években meghatározó alapot jelenthet a magyar korfball fejlődése szempontjából.
A jelenlegi együttműködés első szakasza a közelgő Strandkorfball Világbajnokságig szól, ugyanakkor a felek már most hosszabb távú szakmai együttműködésben gondolkodnak. A cél egy olyan egységes szakmai rendszer kialakítása, amely összeköti az utánpótlás-nevelést és a felnőtt válogatott programot, biztosítva a folyamatos fejlődést és a nemzetközi versenyképesség növelését.
Jan Jouke Flokstra jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Játékosként és edzőként is hosszú éveken keresztül dolgozott a holland korfball élvonalában. Pályafutása során többek között a Dos’46, a Nic. és az LDODK csapatainál is tevékenykedett, a Dos’46 színeiben pedig Európa-kupa-győzelmet is ünnepelhetett. Jelenleg a holland Hoogkerk vezetőedzője.
A Magyar Korfball Szövetség stratégiai céljai között szerepel a hazai klubrendszer bővítése, az egyetemi korfball-bajnokság elindítása, valamint az utánpótlás- és válogatott programok további fejlesztése. Ennek részeként a szövetség kiemelten fontosnak tartja a nemzetközi tudásmegosztást és a holland korfball szakmai tapasztalatainak beépítését.
Bízunk benne, hogy Jan visszatérése új lendületet ad a magyar korfball fejlődésének, és közösen sikeres időszak előtt állunk.
Jan Jouke Flokstra Rejoins the Hungarian Korfball Programme
The Hungarian Korfball Association is pleased to announce that Jan Jouke Flokstra has rejoined the Hungarian korfball programme.
Jan is already a familiar face within the Hungarian korfball community, having previously worked with our national teams. Most notably, he was part of the coaching staff of the Hungarian U21 national team in 2019, and he now returns to support the next phase of Hungarian korfball development.
His primary responsibility will be to support the senior national team alongside Head Coach Barnabás Hack. In addition, he will play a key role in developing and structuring a long-term strategy for Hungary’s youth national team pathway, helping to create a sustainable development system for future generations of players.
The current agreement initially runs until the upcoming Beach Korfball World Championship. However, both parties are already exploring opportunities for a longer-term partnership. The shared ambition is to build an integrated development model that connects youth development with senior national team performance and strengthens Hungary’s international competitiveness.
Jan brings extensive experience from the Dutch korfball system. Throughout his career, he has worked as both a player and coach at a high level, including roles with Dos’46, Nic., LDODK and several other clubs. Among his achievements, he won the Europa Cup with Dos’46 and currently serves as head coach of Hoogkerk in the Netherlands.
The Hungarian Korfball Association’s strategic objectives include expanding the domestic club structure, launching a national university championship, and further strengthening youth and national team programmes. International knowledge exchange and cooperation with leading korfball nations are key elements of this strategy.
We are confident that Jan’s return will provide valuable expertise and inspiration for Hungarian korfball, and we look forward to a successful collaboration in the years ahead.