Kérünk, amennyiben módodban áll járulj hozzá a szövetség működéséhez adód 1%-ának felajánlásával!
Hack Barnabás szövetségi kapitány beszámolója a 2026-os Junior Európa-bajnokságról
A torna előtt 2 héttel kaptuk a hírt, hogy mégis részt vehetünk a tornán, amire egy adminisztrációs hiba miatt későn jelentkeztünk. A játékosok nagyon örültek a lehetőségnek, de komolyabban sajnos így nem tudunk készülni.
Csütörtökön este érkeztünk meg a szállásra, a csapatok nagy többsége, már 1-2 nappal korábban érkezett és edzésekkel készültek. Pénteken kora reggel már pályán is voltunk a Szlovák válogatott ellen.
Magyarország : Szlovákia 17:7
Az első akadályt magabiztosan vettük, leginkább próbáltuk gyakorolni a játékainkat a következő mérkőzésekre. Még sok hibával, pontatlansággal játszottunk, nyertünk ésmindenki pályára tudott lépni, hogy kicsit szokja a közeget.
Mérkőzés után rövid pihenőnk volt, amit leginkább utazással és étkezéssel töltöttünk. Sajnos a második mérkőzésünkre már fáradtan érkeztünk egy teljesen friss és motivált ellenfél ellen, akik aznap még nem is játszottak.
Magyarország : Portugália 11:12 (aranygól)
Nehezen vettük fel a tempót a mérkőzésen, míg ellenfelünk lassan, de biztosan növelték az előnyüket. Félidőben sikerült reagálni az ellenfél támadójátékára és a támadójátékunkat is rendeztük. Néhány cserével is frissítettünk és lassan, de biztosan elkezdtünk visszajönni a mérkőzésbe. A végjátékra ki tudtunk egyenlíteni. Sajnos a hosszabbításban hibáztunk és büntetőt dobhattak a győzelemért a Portugálok.
Ez a mérkőzés valószínűleg sorsdöntő volt az eredményt illetően.
A csapatnak mérkőzés utána sem volt sok ideje pihenni, este következett a megnyitó. Este fél 11-kor inkább a pihenést választottuk a mérkőzés elemzés helyett, mert másnap kora reggel ismét mi kezdtük a napot az Anglia ellen.
Magyarország : Anglia 14:23
Az angol válogatott ügyesen reagált a válogatottunk játékára és megleptek minket. Egy hatékony, statikus megoldással helyzetbe tudták hozni a lányaik, amit nem tudtunk a fiúkkal megakadályozni. Nagyon hamar frusztrált lett a csapat és nem tudtuk megoldani helyzetet. Sajnos itt kiütközött a mentális fáradtság.
Rövid pihenőt követően az eddig veretlen cseh válogatottal játszottunk.
Magyarország : Csehország 6 : 15
Mivel idén sok játékosunk játszik a cseh bajnokságban is így most kifejezetten egy olyan csapattal kezdtünk, akik ismerik az ellenfelet. Sikerült jól indítani a mérkőzést és ezzel nyomást helyezni az ellenfélre, de a félidő végére látszódott, hogy a szorongató cseh védekezésben kezd elfogyni a játékunk. Hiába a szoros félidő, a második félidőben már nem tudtuk tartani a lépést.
Ezen a napon is egy nagy maraton várt ránk, a csoportban 4. helyen zártunk, így még ezen a napon utolsó meccset is kellett játszanunk a török válogatott ellen, akik sokkal könnyebb úton jutottak el idáig. Kevesebb csapat a csoportjukban és ráadásul ezen a napon egy nagyon könnyű ellenfél ellen játszottak még délelőtt.
Magyarország : Törökország 13:14
Az ellenfelünk nagyon jól koncentrált a mérkőzés elején, dobtak 5 nagyon nehéz gólt. Ezzel komoly nyomást helyeztek ránk. A mérkőzésre végig jellemző volt, hogy nagyon sokszor irányítottuk a játékot, elkezdtünk visszazárkózni, de saját hibáink miatt ezt nem tudtuk kihasználni. A mérkőzés végén sikerül végül kiegyenlítenünk, de sajnos az utolsó percben jobban koncentráltak a törökök.
Nehéz nap volt kicsit megviselte a csapatot, de az eredmények nem törtek meg minket. Másnap reggel végre nem az első meccs volt a miénk így kicsit tudunk pihenni és készülni a mérkőzésre. Fontos cél volt, hogy az utolsó 2 mérkőzésen tovább gyakoroljuk a játékainkat és mindenki kapjon lehetőséget a kezdő csapatban is.
Magyarország : Szlovákia 20:9
Sok kommunikációs hibával kezdtünk, ami a kevés dobott gólban mutatkozott meg, de után sikerült rendezni a sort és szép játékokkal igen hatékony támadójátékot sikerült felmutatnunk.
Magyarország : Lengyelország 20:3
A mérkőzés hasonló mederben zajlott. Gyakoroltuk a játékainkat, helyenként látványos és hatékony játékot hoztunk, olykor belehibáztunk még a játékokba, de magabiztos győzelemmel zártunk.
A tornát mindenképp pozitívan értékelem én is és a csapat is. 2 héttel korábban még úgy tudtuk, hogy nem jöhetünk. Nagyon sok apróság összessége vezetett odáig, hogy a csapat nem tudta kihozni magából a maximum potenciálját, de azt gondolom, hogy utánpótlásban nem is ez a legfontosabb. Nagyon sokat hozzáadott a játékosok motivációjához, fejlődéséhez és tanulásához ez a torna.